Rólunk

Kereskedelmi üzletünket 2017 december 07.-én nyitottuk a volt Boda üzletházban Nyíregyházán. Cégünk felismerve a Nyíregyházán és környékén jelentkező igényeket egy KARCHER szaküzlet iránt arra a megállapításra jutott, hogy megyeszékhelyünk is megérdemel egy színvonalas üzletet és bemutatótermet, mely kiszolgálja a lakosság és a cégek igényeit.

Látogasson el üzletünkbe és válogasson a KARCHER kiemelkedő minőségű és teljesítményű termékei közül.

Szakértő eladóink készséggel állnak szíves rendelkezésére!

Kozma Edina
Ügyvezető igazgató

 

Nagy nyomással dolgozunk az új megoldásokon


Alfred Kärcher – Ezermester és vállalkozó

Alfred Kärcher egyike volt azoknak a feltalálóknak és vállalkozóknak – Robert Bosch, Gottlieb Daimler vagy Zeppelin gróf mellett –, akik már az iparosodás kezdetétől fogva nagyban segítették Württemberg fejlődését. Hatalmas elköteleződéssel állt ki ötletei megvalósítása mellett. 1924-ben, 23 évesen fejezte be tanulmányait a stuttgarti Műszaki Főiskolán, majd apja képviseleti irodájában kezdett dolgozni, amelyet tervezőirodává alakított át. 1935-ben Stuttgart-Bad Cannstattban megalapította saját vállalkozását, hogy fűtéstechnikai termékötleteit egyedül gyárthassa és vihesse piacra. Alfred Kärcher saját szabadalma alapján megtervezte és megépítette többek között a „Kärcher sófürdős kemencét”, amelyet acélok edzésére és könnyűfémek keményítésére használtak az iparban.

1939-ben a vállalat elköltözött Winnendenbe, amely mai napig székhelye a családi vállalkozásnak. Jelenleg melegítőberendezéseket is gyártanak repülőgépmotorokhoz és fülkefűtéshez. A II. világháború után a mindennapi élet sürgősebb szükségleteit kielégítő termékekre összpontosított: körkályhákra, kis tűzhelyekre, kézikocsikra és traktorpótkocsikra.

Belépés a tisztítási technikába 

Az áttörést a tisztítási technikában 1950-ben sikerült elérnie Alfred Kärchernek, az első európai forróvizes magasnyomású tisztító berendezéssel („DS 350” gőzborotva). A víz fűtési módja annyira modern volt, hogy a mai napig ez minden fűtőszál alapja.

Ahogyan sokan mások, Alfred Kärcher sem élte meg innovációja világhírét. 1959. szeptember 17-ei, 58 éves korában bekövetkezett halála után felesége, Irene vette át a vállalat vezetését, és további három évtizedig irányította azt. Gyermekei, Johannes Kärcher és Susanne Zimmermann von Siefart ma a második generáció tagjaként vesznek részt a családi vállalkozás irányításában.

Nemzetközivé válás

A Kärcher 1962-ben nyitotta meg első külföldi üzletét Franciaországban, amelyet Ausztria és Svájc követett. A nemzetközivé válás következetesen zajlott. 1978-ban a Kärcher gyárat nyitott Brazíliában, 10 évvel később a vállalat 16 forgalmazói vállalatot alapított, többek között Észak-Amerikában, Afrikában és Ausztráliában. 2012-ben a Kärcher 57 országban volt jelen saját leányvállalataival, és forgalma 85%-át külföldön bonyolította le. A vevők hiánytalan kiszolgálásáról világszerte 40 000 szervizállomás gondoskodik több, mint 190 országban.

Növekedés az innováción át 

1974-ben a Kärcher a diverzifikáció fázisa után a magasnyomású tisztításra összpontosított. Ebben az időszakban történt a színváltás a régebbi kék színről a ma világszerte ismert Kärcher-sárgára. 1980-ban a vállalat bővítette termékkínálatát a tisztítási technikákon belül a jármű- és épülettisztítási alkalmazási területekkel. A kínálat lépésről lépésre bővült nedves és száraz porszívókkal, polírozó és súrolóautomatákkal, gépjármű-mosóberendezésekkel, gőztisztítókkal, tisztítószerekkel, valamint ivó- és szennyvíz-előkészítő berendezésekkel. 

A Kärcher történetének mérföldköve volt az 1984-es év, az első hordozható magasnyomású tisztító berendezés (HD 555 profi) bevezetésének éve és a végfelhasználók piacának ezzel egybekötött megnyitása. 1993-ban a termékpalettát kiterjesztették a belső terek tisztítására. Azóta a Kärcher kínálatában szerepel például háztartásban használható gőztisztító és porszívó is. A világ első teljesen önálló porszívórobotjaként a RoboCleaner RC 3000 is piacra került 2003-ban. 2007-ben a Kärcher belépett a teljesen új kertápolási üzletágba, ahol öntözőszivattyúkat, vízgyűjtő berendezéseket és házi vízellátó berendezéseket, valamint számos kiegészítőt kezdett forgalmazni.

Az ipari felhasználást tekintve a Kärcher 1986 óta a hengerkefés súrolóautomaták úttörője. Egy 1995-ben újonnan kifejlesztett forgó fúvókának (szennymaró) köszönhetően a magasnyomású tisztító berendezések tisztítási hatása megduplázódott. Az ipari nedves és száraz porszívók porbefogadó képessége folyamatosan növekszik, 2007-ben pedig piacra került az innovatív Tact szűrőtisztítás. Az új eljárások hozzájárulnak a világ számos tisztítási projektjéhez. Ilyen többek között római Szent Péter tér 284 darab – összesen 25 000 m² felületű – mészkő pillérének restaurálása egy egyedi, erre a célra kifejlesztett szórási eljárás használatával. 2009 óta a Kärcher olyan magasnyomású mosókat is forgalmaz, amelyekkel akár 2500 bar nyomás is elérhető, amelyek nem csak tisztításra alkalmasak, hanem homlokzatok felújítására vagy beton eltávolítására is használhatóak. Ugyanebben az évben egy többfunkciós csatornatisztító berendezés is elérhetővé vált, így a vízszolgáltatókkal bővült tovább a célcsoport.

Kärcher, a világpiac-vezető

Az innováció a növekedés legfontosabb tényezője, és mindig az is marad. Csak 2011-ben a Kärcher több mint 100 új terméket vezetett be a piacra. A tisztítási technika világpiac-vezetője a jövőben is kitűnik majd találékonyságával, csúcsteljesítményével és innovatív problémamegoldásával.